NB I (30.): Debreceni VSC-Újpest FC 3-1 (2-0)
www.ujpestfc.hu 2008.05.31. 23:12
A negyedik helyen zárta csapatunk a 2007/2008-as szezont
Debrecen, 7500 néző
Jv.: Arany Tamás (Ring György, Márton Zsolt)
|
DVSC: Polekszics – Bernáth, Szűcs (Szakály, 65.), Takács, Szatmári – Huszák (Dombi, 55.), Kiss Z., Leandro, Cvitkovics – Bogdanovics, Kerekes (Kouemaha, 74.)
|
Újpest FC: Balajcza – Dudics, Vermes, Böjte (Juhár, 17.), Regedei – Hullám (Kovács, 59.), Bozics, Habi, Hajdú (Radulovics, 53.) – Sándor – Foxi |
Gólszerző: Bogdanovics (7., 86.), Kerekes (40.), Regedei (85.) |
Sárga lap: |
Kiállítva: Habi (57.) |
Szögletarány: 6:8 (2:2)
|
|
A mérkőzés előtt:
|
Azokról a mérkőzésekről, amelyeket az Oldies Rádió élőben közvetít, az Újpest FC hivatalos honlapja csak „eredménykövető” módszerrel tudósít, bővebb beszámolóval a szünetben és a lefújás után jelentkezünk.
Kérjük kedves szurkolóinkat, amennyiben nem szurkolnak a csapatnak a stadionban, hallgassák kiemelt partnerünk, az Oldies Rádió közvetítését!
Arany Tamást nevezte az MLSZ a Debrecen-Újpest játékvezetőjének. Idén hatodszor találkozunk vele, de még egyszer sem győztünk. Két döntetlen és három vereség a mérlegünk az ő játékvezetői közreműködése mellett.
|
1. félidő:
1. perc: Az Újpest kezdte a mérkőzést.
3. perc: A Debrecen szerzett labdát, amit Szatmári adott be balról Kerekes fejére, aki irányítani nem tudta a labdát, így jócskán elkerülte kapunkat fejese.
7. perc: Kerekes kapott labdát a leshatáron, a labdát keresztbe lőtte, amit Bogdanovics értékesített. (1-0)
11. perc: Vermes veszítette el a labdát, amiből Czvitkovics került kapunk elé, de lövését Balajcza védte. A kipattanó labdát Bogdanovics lőtte kapunk fölé, amibe Balajcza még bele tudott érni, majd lökésért szabadrúgást kapott csapatunk.
14. perc: Kiss Z. szedte össze a labdát, majd passzolt röviden Leandro elé, aki laposan lőtt kapunk mellé.
17. perc: Két perc elteltével sikerült pályára lépni Juhárnak, aki Böjtét váltotta. Védőnk combhajlítóizma adta fel a szolgálatot...
21. perc: Egy kényszerítő után Cvitkovics lőtt kapura tizenhat méterről, amibe Balajcza még bele tudott érni, de a labda az alapvonalon túlra került.
37. perc: Hajdú 22 m-ről lőtt a léc alá, de Polekszics szögletre tolta a labdát.
40. perc: Bogdanovics verte át Vermest, majd a középen felfutó Kerekes elé passzolt, aki tolt egyet a labdán, majd magasan a kapunk közepébe helyezett. (2-0)
Vége a félidőnek.
|
|
A szünetben:
Nem történt változás a félidőben
|
2. félidő:
46. perc: A debreceniek kezdték ezt a félidőt.
53. perc: Radulovics váltotta Hajdút.
55. perc: Huszák helyett Dombi.
57. perc: A kitörő Bogdanovicsot buktató Habit állította ki Arany játékvezető, tíz fővel folytatjuk a mérkőzést.
58. perc: Kiss Z. lövését Balajcza védte.
59. perc: Hullám helyett Kovács.
61. perc: Kerekes kapáslövését védte Balajcza.
65. perc: Szűcs helyett Szakály.
70. perc: Bozsics lövését tolta fölé bravúrral Polkeszics.
73. perc: Kovács kapott remek indítást, az alapvonalról adott középre Sándor elé, aki 7 méterről a kapu mellé lőtt.
74. perc: Kerekes helyett Kouemaha.
78. perc: Bal oldali szögletünk után Bozsics elé került a labda, aki ugyan nem jól találta el, de lövése nyomán Foxi elé perdült a labda, aki mellé lőtt.
85. perc: Regedei iramodott meg a bal oldalon, majd egy visszacsel után kilőtte Polekszics kapujának bal oldalát. (2-1)
86. perc: Azonnal válaszolt a hazai csapat. Bogdanovics egy indítás után lőtte csapata harmadik gólját, miután Balajczával szemben állva, ziccerben laposan a kapuba gurított. (3-1)
Vége a mérkőzésnek.
|
Rekkenő hőségben kezdődött a találkozó. Csapatunk egy csatárral, Foxival kezdte a mérkőzést. Őt próbálták megjátszani középpályásaink.
Sajnos már az első debreceni lehetőség gólt hozott a 7. percben. Kerekes beadását Bogdanovics lőtte a hálóba. Néhány perc múlva Vermes hibázott a tizenhatos előterében, de Balajcza Szabolcs védte a ziccert. Az első negyedóra végén Böjte sérülése miatt percekig tíz emberrel játszottunk, majd Juhár állt be védőnk helyére, akinek a combhajlító izma sérült meg.
Ezután is a hazaiak voltak aktívabbak, így még két szép Balajcza védést csodálhattunk meg. Ritkán jutottunk a kapu előterébe, gólhelyzetbe pedig egyszer sem az első fél órában. Hajdú léc alá tartó lövése, amit Polekszics tolt szögletre – volt az első kapura veszélyes lövésünk. Hat perccel a félidő lefújása előtt Bogdanovics Vermes mellett könnyen tartott meg egy indítást, majd Kerekest indította, és már két gól lett a hátrányunk.
Pedig ekkor már többet birtokoltuk a labdát, mindez azonban kevésnek bizonyult. Még Habi lövése, és Foxi kiugrása kecsegtetett góllal, de előbbi mellé szállt, előretolt játékosunkat pedig szerelték a tizenhatos előtt. Így kétgólos hátrányban mehettünk a szünetre.
A második félidőt némileg aktívabban kezdte csapatunk. Foxi védőjét megelőzve perdített nem sokkal mellé már az első percben. Az 55. percben aztán még nehezebb helyzetbe kerültünk, mert Habi buktatta estében – vagyis a legkevésbé sem szándékosan – a négy védő közül kitörni készülő Kerekest, s ezért a játékvezető kiállította.
Emberhátrányban – amikor szervezettebbé vált a csapatunk játéka – gyorsan adódott lehetőségünk, de Kovács beadását követően Sándor nem talált kaput nagy helyzetben. Kovács Zoltán beállításával támadójátékunk is javult, még emberhátrányban is lőhettünk volna gólt, bár ekkor a Debrecen már csak szükséges rossznak tartotta a hátralévő perceket.
Öt perccel a vége előtt Regedei bombájával aztán megtört a jég, de sokáig nem örülhettünk a szépítő gólnak, mert a leshatárról kilépő Bogdanovics az ellentámadásból újra mattolta a védelmünket.
Csapatunk 3-1-es vereséget szenvedett a szezonzárón, s miután a Győr 3-1-re győzött Diósgyőrben, az Újpest FC a negyedik helyen zárta a 2007/2008-as szezont.
|
2008.05.31. 14:49
|