Füzi Ákosra újabb műtét vár
www.ujpestfc.hu 2006.08.24. 13:52
Kiderült, hogy ismét porcleválása van a bal lábas játékosnak
Most már egyértelműen kijelenthető: rendkívül balszerencsésen kezdődött Füzi Ákos számára a 2006/2007-es bajnoki idény. A felkészülés elején, a július 1-én a Paks elleni mérkőzésen szenvedett porcsérülést, amely után műteni kellett. A teljes felépülése másfél hónapot vett igénybe, míg nem augusztus 19-én a Honvéd ellen ismét kezdő lehetett, ahol jól is ment számára a játék. Ekkor elérkezett a mérkőzés 68. perce, játékosunk nagy helyzetben góltól mentette meg az Újpest FC-t, ám az esetnél újra megsérült, és nem tudta folytatni a játékot.
Füzi Ákos fájdalmai a napok múlásával, és a gyógyszerek hatására sem csökkent, így az újabb vizsgálatok után kiderült, hogy porcleválása van, ami miatt ismét műtét vár a játékosra.
Füzi Ákos: – Nem tagadom nagyon el vagyok keseredve. Balszerencsésen indul számomra ez a bajnokság, éppen most, amikor teljesen felépültem egy újabb porcleválás miatt ismét műtét, illetve hosszú rehabilitáció vár rám. Holnap ismét megyek be dr. Lejkó Dezsőhöz a Sportkórházba, aki megpróbál belezsúfolni a műtéti rendbe. Szeretném, ha minél gyorsabban túlesnék ezen, egyrészt fáj a lábam, másrészt pedig azért, hogy minél előbb el tudjam kezdeni a rehabilitációt.
|